2010. május 29., szombat

Kincs, ami van!!

Milyen jó, hogy vannak még olyan angyalok, akik gondolnak az újrahasznosító, bütykölgető blogolóra! Volt már meglepetésben részem máskor is. Kaptam már anyagocskákat, és egyéb szépséges, és hasznos kellékeket drága blog-barátnőimtől! Millió puszi érte ezúton is!









Most ezeket a kincseket kaptam!!
Kidobásra voltak szánva, egy régebben "kötős" maradék fonalai, és megkezdett, de visszafejthető kötött darabjai.
Már néhányat lefejtettem, de van még pár estére való elfoglaltságom! :o))
Lehet, hogy gyakrabban fogom látogatni a kötős-horgolós lányok oldalait???!!
Kell néhány ötlet a hasznosításhoz!
Ágikának köszönet a fonalakért, Évának pedig, hogy megmentette a kincseket nekem!!!






2010. május 28., péntek

Cymbidium-om!!


Ilyen virágom van a "dolgozóm" ablakában!
Pár nap alatt ilyen lett, de még most is van rajta bimbó! Ugye milyen szép, pedig nem is tudtuk, hogy mi lesz belőle, amikor kaptuk. Szegényke nem sokat mutatott magából, de én örökbe fogadtam. Lehet, hogy meghálálta a gondoskodást???!


video


Bocs a kezdetleges prezentációért, csak most tanulom! :o) Ráadásul a képek is összekeveredtek, na majd legközelebb jobban sikerül, legalábbis remélem! :o))




2010. május 24., hétfő

Apróságok!


A héten nem sok időm volt a varrásra, de valahogy a kedvem sem volt meg hozzá.
Néhány apróságot varrtam csak! Ezt a szép bútorszövet darabkát kutattam fel a zsákban.
Csak két tenyérnyi darabka volt belőle, amiből nem sok mindent lehet varrni. De azért ez a két apróság éppen kitelt.


Ja, hogy mi ez?? Találós kérdés is lehetne, de inkább kitárom, és mutatom!



Rakoncátlan gyűszűim búvó és tárolóhelye, mert én bizony a gyűszűvel varrókat szaporítom. Összezárul, mint egy virágkehely, de a két végét összenyomva kinyílik, és előbújik a lakója.
A másik darab a nagyi-sablon alapján készült, flízzel és filccel bélelt tűtartó, hogy ez is kéznél legyen. Szalaggal összeköthető, hogy ne szökjenek meg a tűk belőle!

2010. május 15., szombat

Almák a falra!

Elkészültem az almás faliképpel! :o)) Csak így naturálisan, a mosolygós almák a lényegesek. Összeállítottam a négy blokkot. Kapott bélést, akasztókat és hátlapot. A tűzést kézzel varrtam az almák körül és a keret belső szélén, hogy a három réteget egymáshoz rögzítsem.
Még rendeltem hozzá azuramnál egy 45 cm-es farudat, vagy lécet, és falra kerülhet majd.










2010. május 12., szerda

Elmaradásaim voltak...!

Néhány dologgal adós voltam, hát most egy részét pótolom!
Kedves blogtársnőm, Csandi lepett meg a szülinapomra egy meglepetés-ajándékkal. Tényleg meglepetésként ért, mert már kaptam tőle "kék-angyalkás csomagot", csupa szép kék anyaggal, és kék színű fonallal megtöltve. Neki nem a kedvenc színe a kék, hát szívesen adta egy közismerten kékmániásnak! :o)) Már készül is belőlük egy foltos-dolog!!






Most ezzel a gyönyörűen hímzett cukorkás dobozzal lepett meg, amiből már jócskán fogyott. Szalag és csipke társaságában még egy interaktív ajándék, egy dobozka gyöngy!
Köszönöm itt is a kedves meglepetést! Köszi, köszi.... :o))




A kevéske szabadidőmben ezt a néhány papírzsebkendő -tartót készítettem. Kicsit újítottam rajta! Eddig pánttal szegtem a két rövidebb oldalt. De ezek az anyagok finomak, és puhák, az egyoldalas ragasztós vetex-szel adtam egy kis tartást neki, és egy másik anyaggal béleltem.
A bélést 2-2 cm-rel hosszabbra hagytam, és kétszeresen visszahajtva ezzel szegtem pánt helyett. Ici-pici szívalakú gomb az egyetlen dísze, persze a mintás szegő melett.
És felfűztem a gyöngyöket is!! (gyöngyösök ezt biztosan másképpen csinálták volna, de én még annak is örülök, hogy beletaláltam a lyukba, és volt itthon damil, még több gyöngy, és még delfinkapocs is! :o))))




2010. május 9., vasárnap

Almásat készítek!

Almásat készítek, de nem egy recept fog itt következni!! :o)
Kitaláltam, hogy almásat készítek, mert az olyan vidám, és mosolygós!
Ezekből a blokkokból lesz "valami", majd azt is mutatom!! Négy darab készült belőle, kettő mosolygós, kettőt pedig már megkóstolt valaki! :o)
Ti mit készítenétek belőle???! Elárulom, hogy egy-egy blokk 22 cm x 22 cm-es.





Nem vagyok türelmetlen ember, mert a felragasztott almákat KÉZZEL aplikáltam, apró pelenkaöltéssel. Terveim szerint majd a bélelés, és hátlapozás után is kézzel fogom tűzni! (De majd csak a jövő héten. ) :o))


2010. május 8., szombat

Piros-kék kockás a konyhába!

A gombás edényfogóknak szinte azonnal gazdája lett, szóval elajándékoztam!!

Viszont az én tűzhelyem mellett meg kiselejtezésre került néhány darab, amit pótolni akartam. Ezek nem a foltvarrótudományon csúcsai, de azért megmutatom. Én is tanultam belőle!!!

A kockás anyagok valamikori turka eredményei, konyhai dekorfüggöny lehetett szebb korában. Most sem tudtam semmi másra elképzelni, csak konyhai felhasználásra. Na, nem megfőzni akartam, de a tűzhely mellett azért megférnek.
Gyorsvarrással akartam, hogy ne fecséreljek sok időt a készítésével. Nem az volt a tervem, hogy valami szuper foltvarrósat csináljak, csak csupán praktikusat, mert nem vagyok tűzálló!! :o))
Mivel a kockák nem kockák, és a piros és a kék anyag "kockájai" sem azonos méretűk, hát elég kaotikus lett a végeredmény. Ez nem tántorított el a folytatástól, hogy elfogyjon végre ez a sok kocka a rongyoskosárból.







Ennél a variációnál az alap már egy darabból van, csupán a szegése más színű kockás. A rétegek egymáshoz rögzítését egy-egy almával, és némi "kukaccal" oldottam meg. Az almákat illanófilccel rajzoltam csak úgy szabadon az anyagra, gyöngyperlé hímzővel meg körbevarrogattam mindhárom anyagon keresztül. (jó móka volt) A kukac szerencsére nem az almában van, csak körülötte. :o))







Van némi kockás anyag, szóval varrok még párat! :o)
Az alma motívum most különösen izgat, és készül már egy újabb almás dolog!!

2010. május 2., vasárnap

Május 3!!




"Úgy örülök, hogy pont a szülinapodon születtél!!"
( Micimackó )

Kiegészítés!



Kiegészítettem a gombás edényfogókat!!
Először is varrtam hozzá két fedőfogót.
Másodszor pedig a gombák mellett kinőtt a fű, szerintem így jobb lett!! :o)