2009. január 22., csütörtök

Kötött mellény II.

Az idei terveim között szerepeltek a tavalyról átevező darabok befejezése.
Az első darabja végre kész, tehetek mellé egy pipát. Már tegnap kész lettem a kötéssel, de a gombokat már nem varrtam föl, csak ma. Gyorsan meg is mutatom, még egy kis mosás, formára igazítás, és birtokba veszem.


Általában nem szoktam egy kész modellt lemásolni. Innen-onnan veszek elő egy mintát, vagy fazont. Van néhány kötés-mintás régi könyvem, újságok , füzetek. A minták nem avulnak el, legfeljebb a fazonok változnak. Legalábbis szerintem.

Ez a mellény nagyon egyszerű fazon, egy kis áttört minta díszíti az elejét. A fonal elég vékony, ezért 2,5-es tűvel kötöttem. A háta, és a minta körül sima kötésű. A méret szerint megkötöttem a karöltőig. A fogyasztás a karöltő ívéhez 1 x 4, 2 x 3, 2 x 2, 2 x 1 szem, utána a váll vonaláig egyenesen kötöttem. A hátán a megmaradt szemeket egyszerre kötöttem le egyenes vonalban. Az elején a középvonalon lévő fogyasztást a karöltő magasságánál kezdtem el, minden második sorban egy-egy szemet. Kb. a karöltő magasságának felénél értem el azt a szélességet, ami a vállszélességhez elég. Onnan már egyenesen kötöttem tovább. A kész darabokat a vállnál összehorgoltam, mivel ezt jobban szeretem, mint varrni. A passzéhoz felszedtem a szemeket, egy sima egy fordított mintával 10 sor, majd a szemeket lekötjük. Az elején a gomboknak öt gomblyukat készítettem. Legvégül az oldalakat összehorgoltam, és felvarrtam a gombokat. Nos ilyen lett, szerintetek hordható?

7 megjegyzés:

Mamis írta...

Nagyon jó lett!Érdemes volt befejezni!

leda írta...

Micsoda kérdés! Hát persze! NAgyon ügyes vagy!

pjutko írta...

Hú, de nagyon ügyes vagy, már el is készültél?!
Én egyelőre még szerencsétlenkedem, mivel 48 - as méretet magamnak kell kiötleni. Egy kötéspróbáig jutottam el idáig, az annyira szép! A másik gondom, tegnap voltam a boltban és nem láttam már abból a fonalból, amiből csak 15dkg-om van egyelőre, úh.nem is tudom, bele érdemes - e kezdenem.

Abile írta...

A legfontosabb, hogy Te jól érezd magad benne! :o) Nagyon szép lett a mintája és a színe egyaránt! :o)

SILERIKA írta...

Köszönöm Nektek!
Jucus! Milyen fonalad van, vékony, középvastag, színe, lehet esetleg kombinálni mással. Legvégső esetben elég lehet egy sapkára, és egy sálra?

Krisztina írta...

Kedves Erika!

A segítségedet szeretném kérni.
Kezdő kötőként a kisfiaimnak szeretnék mellényt kötni, de az ujjánál nem értem a leírást. Egy régi fürge ujjakban és nálad is olvastam ezt a fogyasztással kapcsolatban, hogy 2*2, 1*4 és a többi.
Sajnos ezt nem értem. Fel tudok menni hónaljig, az nem gáz, de aztán nem értem, hogy pontosan mit kell csinálnom. Tudom a fogyasztás technikai oldalát, de nem tudom, hogyan kell alkalmazni kötés közben.
Akár itt, akár esetleg e-mailben el tudná nekem magyarázni lépésenként?

Előre is köszönöm válaszát!

Szabó-Papp Krisztina

Silerika írta...

Kedves Krisztina! A jobb oldali sávban van az e-mail címem. Kérlek oda írj, mert én nem tudok neked üzenetet hagyni. Privát üzenetben részletesen elmagyaráznám!