Gyermekkori karácsonyaim:

Az idei karácsonyfánk ilyen lett, csupa ezüst díszt tettem rá. A szalagokat még tavaly készítettem, de még most is szépek.

Leda felhívásának eleget téve, hogy a régi karácsonyaimra emlékezzek, egy csomó minden kavarog bennem. Volt már jó sok karácsonyom.

A nagyon régiekre már nem is emlékszem, csak szüleim emlegetik. Amikor még egyke voltam, nem igazán tömtem a hasamba a sok finomságot, amit a fára tettek. Az én fám túlélte jócskán a Vízkeresztet. A hozzánk érkező barátaim örültek ennek a legjobban. Ők besegítettek a kopaszításba. Nagyobbacska koromra már dereng valami. Emlékszem a kaucsukból készült babámra, olyan sokáig megvolt. Aztán a brummogó szőrős macikra, amit mindketten megkaptunk, hogy ne legyen civakodás a húgommal. Kaptunk sok-sok mesekönyvet, amit rögtön olvasni kezdtem, meg társasjátékot, amivel együtt játszottunk. Akkor még nem voltak ilyen játékcsodák. Emlékszem a habcsók ízére, a puncs ízű szaloncukorra. A szüleim mindig nagy fát állítottak, amit később már mi is segítettünk díszíteni a húgommal. Emlékszem a szánkózásra: a házak mögötti lejtőn csúsztunk, egyenesen bele egy árokba, ha nem sikerült idejében megállni. Aztán csupa vizesen mentünk haza, anyám legnagyobb örömére.

Ma már jobban szeretem a jó meleg szobácskát, egy csésze teával, bizony elszaladt az idő. A gyerekek is felnőttek, a lányom már férjhez ment, nekem az a legszebb karácsony, amikor ők jönnek, és együtt a család. Persze a szüleimnél összejövünk szokás szerint karácsony első napján, felköszönjük édesapámat, aki István és János is, és 27-én született. Isten éltesse még sokáig, most a 75. szülinapja volt.

A mesélés lehetőségét tovább adom egy fiatalabbnak: Erikának http://ercsu27.blogspot.com/