2009. március 10., kedd

Mobiltokok, és lidl-es óriásgombolyag!



A kolléganőm "pucér" telefonjainak készítettem ezt a két mobiltokot. Az első kötéssel készült, zsinórral összhúzható tarisznyafazonú. A másik rövidpálcákkal készült horgolással. A ráhajtódó fedőrészt ráköltéssel fejeztem be, hogy jobb tartása legyen, ne nyúljon majd használatban.
A fonal ismerős lehet, a mellényemből maradt. Ez a kis maradék is hasznossá vált, a telefonok pedig védve vannak. Rám jellemző módon egyszerű, de praktikus darabok.

A foltokkal mostanában nem haladok, sem kedvem, sem ihletem. Pedig terv az van még bőven. A kötés most előtérbe került, ami köszönhető a sok szép akciós fonalnak. Sokan elcsábultunk a lidl-es fonalak vásárlására. Gyönyörű színekben voltak ezek a hatalmas gombolyagok. Én kétféléből is vettem. Már többeteknél is láttam, hogy belefogtatok a kötésébe. Befejeztem egy kendő kötését, és mindent félretéve, és kíváncsiságtól hajtva elkezdtem a nagy gombolyagomat. Pár este termése, ez lesz a pulcsim háta.



Ez a fonal bizony olyan búsan színezett, hogy a kötése felér egy norvégmintával. Ezért kötöttem csak simakötéssel, mert ennél többet már nem bírna el, főleg az én méretemben. :))


7 megjegyzés:

leda írta...

Szépeket alkotsz most is! Tetszik, hogy ilyen sokoldalú vagy: varrsz, kötsz, horgolsz. Én is szeretném bővíteni az ismereteimet, de annyira nem vagyok ügyes, hogy csak úgy lírás alapján menjen. Te kitől és mikor tanultál kézimunkázni?

Silerika írta...

Az alapokat otthon tanultam Anyukámtól.Kötni, horgolni, hímezni szépen tudott.Nekünk még volt technika óránk is, ahol sálat kötöttünk, kispárnahuzatot, kötényt varrtunk. Volt egy nagy kerek horgolt terítőm, ami a tanári szobában volt évekig egy kis körasztalon. Nagyon büszke voltam rá. Amúgy meg sok mindent magamtól kezdtem el.(hűha ez kicsit hosszú lett)

Jucus írta...

Jó kis meleg mobiltok, nagyon ügyes!
Érdekes, hogy ez a másik LIDL-es "madzag" hogy adja a mintát!

Abile írta...

Tényleg szuper ez a fonal. Én sajnos nem láttam :o(( ... Valóban nem is kell más minta a pulcsira, nagyon szép lesz!

Silerika írta...

Köszönöm lányok! Jucus a tiéd, hogy áll?

Kormica írta...

Már pár napja csak punnyadok .... de holnap én is nekiesek a Lidl-es fonalnak. Nagyon jó lett a tied. Nekem csak síma kék-fehér van, de az sem lehet rossz :)

Trudi írta...

De jó lesz ez a pulcsi! Én is szemeztem ezzel a színösszeállítással a Lidl-ben, lehet, hogy mégis megveszem. Már nagyon régen nem kötöttem.