2009. május 10., vasárnap

Beszámoló- mostanában készültek!

Régen jelentkeztem új munkával, de most sem ilyet mutatok, mert amibe belekezdtem egy sincs kész.
Azt már biztos tudjátok, hogy foltos-tanfolyamra járok. Úgy szalad az idő, már a harmadik foglalkozásunk is megvolt. Nagyon jó kis társaság jött össze, bár én egy kicsit kilógok a sorból. Ugyanis én már régóta csinálgatok ilyesfélét, a többiek csak most érzik a tanfolyamon ennek a varázsát. Segítjük egymást, ki miben halad jobban. Én a négyszememmel egy kicsit lassabban varrok, mint a fiatalok szemüveg nélkül. Bár az is lehet, hogy precízen szeretném elkészíteni a munkáimat, ezért haladok lassabban??
Sokféle technikát már kipróbáltam, de azért a fogások megtanulása is fontos. Persze tanultam most is valami újat, "drezdai tányért" és jojót még eddig nem csináltam, de most igen. Hát mit mondjak, tetszik! Rengeteg lehetőség van benne, annyi mindent készíthetek majd ezekből.
A régi tagok emellett mutattak még néhány ötletes apróságot, amiket el is készítettem. Egy kedves jojóból készült kabalát, orgami virágot, és egy másik húzott virágot. Ugye milyen helyesek!!




Na ő a drezdai tányérom, az első munkadarab! Gépi varrással készült, csapatmunka. Mindenki csak kétféle anyagot varrt meg, aztán csere-bere a többiekkel. A szegés és az aplikálás házi feladat volt, mert ez elég időigényes munka. Most lettem vele kész. Illetve dehogy van kész, majd keretezzük, tűzzük még.




A jojó technikát sem csináltam , pedig olyan egyszerű, mint a karikacsapás, akarom mondani, mint a kör. :) Nagyon megszerettem, de ez csak azoknak való, akik szeretnek kézzel varrni. Úgy látszik én szeretek, mert imádtam csinálni. Ez is csak munkadarab, egy minta alapján molinóra készült, kapott anyagokból. Ebből is csak a mintadarabokat (virág és levél) varrtuk meg. A többi rész varrása, a felvarrás, és egy pici hímzés is szintén itthonra maradt. Ezzel is ma lettem kész. Legalább mindkét darabot tudom majd folytatni a következő foglalkozáson.
Még szerencse, hogy a múltkorában összegyűjtöttem egy szatyornyi selyem anyagot. Na abból majd ilyet fogok készíteni, valamikor, valakinek!!


Ennyit az eddigi tanfolyamról. Ezzel remélem egy kedves blogozó Barátnőm kívánsága is teljesült, mert beszámolót kért tőlem. Gondolom azért, mert ő is járt ilyenre, és nagyon megszerette.
Majd, ha készül valami, jövök megint!! Benneteket kedves olvasóim pedig visszavárlak. :))


5 megjegyzés:

Mamis írta...

Nagyon jókat készítettél!

Abile írta...

Nagyon irigyellek a tanfolyami hangulatért. :o) Én még csak egyszer voltam közös varráson, de hihetetlen volt. Amint időm engedi én is szeretnék majd jelentkezni egy tanfolyamra! Nagyon jó dolgokat tanultál!

SILERIKA írta...

Mamis, köszönöm Neked!
Abile! Tényleg nagyon jó dolog, majdnem olyan, mint a közös varrás.

leda írta...

Jaj, de jó! Gyönyörűeket készítettél! A mi drezdaink szirmai hegyesek, nem gömbölyűek! Majd megmutatom, ha érdekel (kék). Csak egyelőre nincs otthon net... :(

Dóri írta...

Szia!
Szeretnék e-mailt írni neked, de nem látok címet a profilodban. Megtennéd, hogy megírod, vagy az enyémre írsz? Köszönöm.