2009. szeptember 15., kedd

Szalaghímzéses neszeszerek!

Teljesen beleszerettem a szalaghímzésbe. Megleptem magam néhány szalagtekerccsel, bár nem kaptam minden színből, amit szerettem volna. Na, de ezekkel a színekkel is jól elvagyok. Most neszeszereken alkalmazom a technikát. Mutatós, és elég gyorsan látszik a végeredmény.
Szerettem ezt az anyagot, bár kevéske volt belőle, de még kettő neszi éppen kitelt. Jól látjátok, mert az előző szetthez hasonlót varrtam, azt névnapi ajándékként kapta budapesti Marcsi barátném. A múlt héten adtam át, mert egy közös értekezlet miatt találkoztunk. Remélem a táskájában "laknak" már.






Néhány dolog miatt meg bosszús vagyok!! Napokra beragadt a számlálom. Nem idegeskedünk, csillapítottam magam. Volt már hasonló, és valóban úgy tűnik, megjavult. A netszolgáltatóm is bosszant mostanában. Olyan lassú, hogy a kapcsolat mindig megszakad. Nem tudlak Benneteket olvasni, bejegyzést feltölteni délután, és kora este, amikor szeretnék. Ha meg sikerül, ráragad egy reklámoldal a blogokra. Na, de most úgy tűnik, igaz este 11 elmúlt, sikerül. Hát valóban ez már nem a csúcsidő, meg úgysem tudok még aludni. Varrni meg már ilyenkor nem illik, mert vannak még itt, aki meg tud. :)

3 megjegyzés:

Jucus írta...

Hű, de nagyon szépek! Ügyes vagy! Érdekes lehet ez a szalaghímzés, nagyon mutatós dolgok készülhetnek vele!

Silerika írta...

Jucusom, köszönöm szépen!:) Nem olyan nehéz a technika, van egy pár öltésfajta, és a képzelet határtalan!!

Cila Zzy írta...

AZta de nagyon tutti!
Ugye lesz alkalmam megtanulni tőled ezt a szalaghímzést személyesen a Colette-féle barátságtakaró összevarrásakor. Kérlek a részletekért nézz be a blogomba! És Írja egy kommentet, hogy ugye meglátogatsz bennünket!
Nagy szeretettel várlak téged is!