2010. február 7., vasárnap

Díj-eső hullt rám! :o))

Miközben zajlik az élet a blog-társadalomban, én egy kicsit lelassultam. Kevesebbet tudok varrni, és kevesebb bejegyzésem is van mostanában. De olvasásban is el vagyok kicsit maradva. Megvan mindennek az oka, de most nem erről szeretnék írni.
Néhány új díjat is felfedeztem a blogokon, és vannak olyan kedves blogtársak, akik rám is gondoltak!! Kaptam most kettő díjat is, amit nagyon-nagyon köszönök! :o))

Az elsőt Abilétől. Köszönöm, és azt is, hogy én is eszébe jutottam!
Úgy láttam, semmi különösebb szabálya nincs a továbbadásnak. (vagy van??)

Ezt a másikat Ida13 adta nekem, Köszönöm szépen!
Ennek a díjnak azonban vannak szabályai.

És akkor jöjjön a játékszabály:

  1. Meg kell köszönnöm a díjat annak, aki gondolt rám és küldte.
  2. A logót ki kell tennem a blogomba.
  3. Be kell linkelnem azt, akitől kaptam.
  4. Írni kell magamról 7 dolgot.
  5. Tovább kell adnom a kitüntetést másik 7 blog társamnak.
  6. Be kell linkelnem őket.
  7. Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy tudjanak a díjazásról.

    Hét dolog rólam?

1. Szeretek ismerkedni, de kevés embernek nyílok meg úgy igazán.

2. Az előzőből adódik az is, hogy kevés igazi "barátom" van.

3. Szeretem a nemcsak szép, de inkább hasznos tárgyakat készíteni. (praktikus lennék?)

4. Van néhány kedvencnél is kedvencebb színem. (vagy ez már mánia??)

5. Nem szeretek semmi hasznosnak vélt dolgot kidobni. (néha pedig meg kellene válni néhány fölösleges darabtól) Sokszor pedig milyen jó, hogy eltettem valamit, és pont az kellett!!

6. Jó lenne több új dolgot kipróbálni, ami a varrást, illetve a kézimunkát illeti.

7. Mindig idő híján vagyok, ami a varrásra, és az alvásra jut!

Na, ebből aztán nemsok újat tudtatok meg rólam, de nem is vagyok túlzottan kitárulkozó, mint azt már fent írtam. :o)))

Az első 4 pont teljesítése megvan, de a többivel már bajban vagyok, hogy kinek is adjam tovább. Annyi nagyon jó, kreatív blogot olvasok, szívem szerint mindenkit bejelölnék, akik a listáimon vannak. Azért néhányat mégis kiemelnék, de aki szeretné, vigye az oldalára! Csak hagyjon nekem itt üzenetet, hogy tudjak róla! :o))


Természetesen a jelölés mindkét díjra vonatkozik, fogadjátok szeretettel tőlem!!

4 megjegyzés:

Jucus írta...

Jaj, de aranyos vagy! Köszönöm, hogy gondoltál rám! Igyekszem kigondolni a rám-7-jellemzőt!

Rita írta...

nagyon köszönöm, igazán megtisztelsz vele!!!! Igérem, a feltételeket is teljesiteni fogom, ha ma nem sikerük, akkor holnap, de meglesz!!!!!

Naomi írta...

Édes vagy, nagyon szépen köszönöm, hogy gondoltál rám! :o)

KicsiKató írta...

Nagyon köszönöm:)))