2010. szeptember 5., vasárnap

Baktus-kötési próbálkozásom!

Azt látom, hogy sokakat beindított a baktus kötése. Ezt nekem is meg kellett próbálnom, hiszen van fonalam, igaz egy-egy gombócnyi színenként, de erre meg pontosan elég ez a mennyiség!
Hamarosan szükség is lesz ilyen sálféleségre!!

Kicsit kevesebb, mint 10 dkg moher fonal kettős szála elég volt. A mérete: 180 cm x 32 cm, de lehet ettől eltérő méretűt is készíteni, kinek-kinek alkata, ízlése, és fonala szerint. A végére egy-egy bojt került a maradékból. Bohókásabbak pom-pomot tegyenek rá!!
Két szemmel kezdtem, a legszélesebb ponton 50 szem van. A minta lustakötés, és minden 4. sor elején szaporítottam, illetve fogyasztottam egy-egy szemet.



Már készül a következő, másik színből!! :o))




17 megjegyzés:

Compot írta...

Igen, én is megkötöttem, és bizony a középen 25 cm-es az egy kicsi kis kendőcske. Éppen csak körbeér, megkötöm, és kész. Úgyhogy nagyobbat fogok kötni, hogy rendesen hordható legyen.

Vera írta...

Egyszerű, de mutatos kendőcske lett! Szine a kedvenceim közé tartozik!

Kaoka írta...

Láttam már több helyen, de igazán nem tudom mire való. Kendő, vagy sál? Minden estere jól néz ki nagyon. :) Sokáig kötötted?

Silerika írta...

Compot! Szerintem is a nagyobb méret az igazán hordható!!Próbáld ki!! :o)
Vera, köszönöm! Nekem is tetszik, puha és praktikus! :o)
Kaoka! Ez egy sál-féle. Úgy hordják, hogy a középen levő csücsök van elől, és a két szárat hátul keresztezve előre vezetik a nyak körül. Ha elég hosszú, elől meg lehet kötni. Így nem marad csupaszon a nyak, és még mutatós is!! A kísérletezgetéssel együtt három esti tévézés elég, bár nem vagyok nagyon gyors kötő! Próbáld ki, remek ajándék is lehet!!:o))

Edina írta...

Nagyon tetszik! Annyi helyen láttam, hogy most már nekem is kell egyet kötnöm :)

Silerika írta...

Edina, köszönöm!! Nem fogsz egynél megállni, mert nagyon egyszerű megkötni!! :o))

Kata írta...

Megfertőztél:-)

Silerika írta...

Kata! Ennek igazán örülök! Jobb mintha a náthámmal fertőztelek volna meg, mert szörnyen vagyok!! :o(

Timici írta...

szuper lett!:o)
én is épp baktus sálat kötök, többek között:o)

Csandi írta...

Én még nem kötöttem meg, de itt a hozzávaló fonalam , már csak neki kell állnom:))

Silerika írta...

Timici, köszönöm! Majd mutatod, ugye??
Csandi, akkor rajta! :o))
Elég részletesen leírtam, ahogy én csináltam! :o)

Kata írta...

Hát a náthánál valóban jobb:-) De most sok tűm van befogva, úgyhogy ha 1 kész lesz baktus:-)

Silerika írta...

Majd kifigyellek, hogy melyikkel végeztél! Persze, ha mutatod?! :o)

Cinkepiri írta...

Kedvem támadt ilyet kötni, tetszik a tied.Bár vagy öt éve nem volt kötőtű a kezemben.Nem hangzik bonyolultnak.

Az első példány a legkisebb gyerekemé.

Az ötletért köszönet!

Silerika írta...

Cinkepiri, szívesen! Nem bonyolult, először talán lustakötéssel próbáld meg!

Cinkepiri írta...

:) már fogyasztom. :)

Lustakötéssel készül, úgy ahogy leírtad.
Gyerekméret lesz, mivel csak egy gombóc fonalam volt. A 10évesnek pont elég.

Aztán majd több fonalat veszek....

Silerika írta...

Cinkepiri! Örülök, ha kedvet csináltam hozzá! A gyerkőc meg hagy örüljön a sálacskájának! :o)))