2012. január 25., szerda

Sapik a Babócának!

Sapkákat horgolgatok, kötögetek!
Egy "kisemberkének" készítettem. Megy ez is a csomagjába, remélem hamar belenő!
Vékonyka fonalból, igaz négyszálasan kötöttem, tavaszra már jó lesz!
Pár sor passzé, majd simakötés a megfelelőnek ítélt magasságig. Egyenletesen elosztva kezdtem fogyasztani, a megmaradt szemeken pedig a szálat horgolótűvel áthúzva befejeztem. A szálat hosszabbra hagyjuk, mert ezzel varrjuk össze a sapka hátulját. Köthettem volna körbe is, de így egyszerűbb volt. A pom-pomba került egy kevés fehér fonal is. :o)

Ez még egy kicsit hűvösebb időre, igazi "manósapi" ! Copfmintával készült, bár a fotómodell kicsit jobban elfordulhatott volna, hogy látszódjon a minta! :o))


Az arcfelőli résznél kb. 26cm, a magassága kb. 13cm. Pár sort készítettem egy sima, egy fordított váltakozásával, passzéval. Ez elég rugalmas, és jól keretezi majd a fejecskéjét! A passzé után a csavart mintához 4 sima, 1 fordított szemre váltottam, a sor végét 4 simával fejeztem be.
A csavarást az 5. sornál kezdtem, egyszer az első két szemet előre, a másiknál pedig hátra teszem a póttűre. Lekötöm a következő két szemet, majd a póttűről visszateszem a két szemet, és azt kötöm le. De gyakorlott kötősök ezt már maguktól is tudják! :o))))
Lekötöm az utolsó sort, hosszú szálat hagyok, mert ezzel varrom össze a sapka hátulját. Zsinórt sodortam megkötőnek, és belefűztem!

5 megjegyzés:

"a"mileszez? írta...

Erika, nagyon szép sapik.
Mi is hasonló "cipőben" járunk (nagyik leszünk), de én még nem mertem elkezdeni a készülődést.
Igaz, nyár közepéig van még idő.

kepi táska írta...

Tőlem van az előző hsz. :-)

Silerika írta...

Köszönöm!Gratulálok,és üdvözöllek a nagyiklubban! :o) Mi sem régen kezdtük el a kelengyevásárlást. Én még adom hozzá a "kézimunkámat" is! :o)))
Kepi táska! Melyik is????

kepi táska írta...

Erika, az első hozzászólást én írtam. Egy próba blog lett volna, ami aztán nem indult el, viszont kapcsolódik az emil címemhez. Bár mindegy, csak a kepi néven már láttál. :-)

Abile írta...

Nagyon aranyos! :o))