2014. január 11., szombat

Ez már idei termés! Apróságok varrva, horgolva...!!

Elkezdődött az idei év! Munkával telik jobbára, kevéske időmbe apróságok férnek csak  bele. Egy kosárkányi maradék fonalból pár edényfogó, és alátét készült. Ha van egy pici időm, akár csak egy-két sornyit is horgolgatok, aztán egyszer "csak" elkészül egy darab. 
Pár láncszemből gyűrű, abba pálcák, és minden további sorban szaporítottam, hogy szépen kifeküdjön a kör. Ráköltéssel, illetve pikóval szegtem. A kis tavaszisárga virágok már ráadásul kerültek az akasztó tövébe! :o)


A másik három edényfogó nagyi-négyzettel készült. Pici virágdísz ide is került.

  

Ezt a következő fazont valahol a neten láttam, de leírás nélkül! 

Láncszemekből gyűrűt kapcsoltam, pálcákkal töltöttem meg. Kb. a fél gyűrűnél úgy folytattam a következő sort, hogy középen a két pálca közé egy láncszemet horgoltam, és a láncszem melletti pálcákba szaporítottam egy-egy pálcával. A munka  két szélén szintén szaporítottam minden második sorban egy pálcát. Így lett ilyen érdekes formája. A virágdísz ide is felkerült a végén! :o) 


Egy kevés varrogatás is belefért, főleg az esti hosszú filmek alatt. Egy újabb anyagból ismét piperetartó zsepitartóval. Megkésett "kari" ajándékba készült.


Ez pedig már szinte  piperetáska méretű. Ha így kérték, hát így készült. A szolid horgolt virág, és egy szép gomb a dísze! Szülinapra lesz ajándék! :o)

3 megjegyzés:

Ida13 írta...

:)Amikor van időd horgolsz egy-két sort...:)
Tőlem is azt szokták kérdezni, hogy mikor kötöttem a kardigánt, vagy horgoltam a gyerek sapkáját...hát a buszon, a HÉVen, ...1-2 sor és majd csak kész lesz.:)

Neked is nehéz ezek szerint csak ülni és nézni ki a fejedből.

Silerika írta...

Ida 13! Szerencsére röviden utazom a munkába. Egyébként ülőhely se mindig jut. A TV be van kapcsolva, a kezem meg úgyse nézi! :o)

Unknown írta...

Kedves Erika!
Nagyon szép a pipere táska+zepitartó.
A közepe a nyitott,vagy pedig egymásra csukódik mint egy pénztárca.Nagyon hasznos tartalma lehet egy táskának :-)
Puszillak! Inci
Én itt tanulgatok,és ezért kérdezek sokat :-(