2013. március 9., szombat

Papírra varrva!


  A tanfolyamon csupa praktikus dolgot készítünk, persze a foltvarrás alapjainak tanulása a fő cél! 
Legutóbb bevásárlószatyrot varrtunk, amire lepkét applikáltunk. Jaj, hát nem is mutattam, de majd pótlom! Most éppen szárad, mert a mai bevásárlás nyomait mostam ki belőle. 

Szóval az utóbbi foglalkozás témája, és feladata a papírra varrás volt. Varrtam már ilyet, de jó volt frissíteni a tudást, mert megint tanultam újat. Az is újdonság volt, hogy kézivarrással is készíthető. Mivel nem jutottunk ketten a varrógépekhez, hozzáfogtunk kézzel varrogatni. Közben lehet beszélgetni, csacsogni a gyerekekről, unokáról, és a varrásról is! :o)
Ez a minta sablonja volt. Mindjárt három példányban kaptunk belőle. Egyet elvagdostunk sablonnak az anyagokra, egyre varrtunk, egy pedig maradt mintának, hogy máskor is varrhassunk ilyet!!

 Ez lett a varrogatás eredménye, a blokk.
 Szegéllyel, flízzel bélelve, hátlapozva, gyapjúfilc-lappal a belsejében, és szalaggal készre varrva.


Ez pedig a belseje, a tűimmel megtűzdelve!


Félbehajtva a szalaggal zárható a tűtartónk. :o)


Nincsenek megjegyzések: